k+f+i

Irodánk megítélése szerint a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) folyamatában történő részvétel a rendelkezésre álló tudásbázis folyamatos fejlesztését jelenti, mely törekvés minden saját szakterületén élen járni kívánó, minőség elvű szervezet alapvető céljai között kell, hogy szerepeljen. A technológiai fejlődéssel nem csupán lépést kell tartani, hanem alakítani, formálni is szükséges. Egy folyamatosan változó piacgazdasági környezetben új termékek, szolgáltatások kifejlesztésében való részvétel, a piacra történő bevezetés elősegítése az ügyfelek igényeinek mind teljesebb körű kielégítése elengedhetetlen egy K+F+I tevékenységet is felvállaló sikeres gazdasági társaság számára. Irodánk fennállása óta foglalkozik tudományos szintű és igényességű kutatással, fejlesztéssel, innovációval, elsősorban a műszaki tudományokon belül az építőmérnöki tudományterülethez sorolható alkalmazott kutatások és kísérleti fejlesztések keretében. Az elért eredmények kutatási jelentések, publikációk, konferencia előadások formájában valamint egyetemi kurzusok tananyagaiként is hasznosulnak. Az EMAKOM Kft. a pályázati forrásból finanszírozott kutatások és fejlesztések mellett széles körben végez megbízói felkérés alapján K+F+I tevékenységet. Az Irodánkban felhalmozódott tudás, a partnereink révén rendelkezésre álló laboratóriumi háttér, eszköz és műszerpark kiváló alapot szolgáltat az alkalmazott kutatások és kísérleti fejlesztések számára.

 

Projektek

OTKA 16683/1995 “Acélszálerősítésű betonok szívóssága”

  1. kutatási program a BME Építőanyagok Tanszékén - résztvevő

OTKA T025647 “Acélszálerősítésű vasbeton lemezek átszúródása”

  1. kutatási program a BME Építőanyagok Tanszékén - résztvevő

OTKA F025621 “Acélszálerősítésű beton- és vasbetonszerkezetek méretezése”

  1. kutatási program a BME Vasbetonszerkezetek Tanszékén - témavezető

GINOP 2.1.1-2015 ”Baritbeton elemek fejlesztése”

  1. K+F+I jellegű projekt - tervezett vezető kutatói szerepvállalás

GINOP 2.1.1-2015 "Facsapos tartószerkezetek vizsgálata”

  1. K+F+I jellegű projekt - tervezett vezető kutatói szerepvállalás

GINOP 2.1.1-15 ”Nem acél anyagú betétek fejlesztése”

  1. K+F+I jellegű projektben - tervezett vezető kutatói szerepvállalás 

GINOP 2.1.7-15 ”LE-Wall” c. K+F+I jellegű projektben - tervezett prototípus-fejlesztési feladatok ellátására

GINOP 2.1.7-15 "SMART-BC okostelefonra fejlesztett dinamikus tömörség- és teherbírás mérés kutatása és prototípus kifejlesztése"

  1. K+F+I jellegű projektben - tervezett alvállalkozói feladatok ellátása

GINOP 2.2.7-15-2017-00082 "Komplex technológiák fogadására alkalmas konténer szerkezetű mobil felépítmények kifejlesztése, önálló energetikai rendszerrel.”

  1. K+F+I jellegű projektben - a DE mint konzorciumi partner szakmai vezetője

 

Tudományos Előadások

2. Gyires Béla Informatikai Nap
2nd International PhD Symposium on Civil Engineering
Béton du Fibre _ BEFIB _ Belgrano Italy
Bio vagy Öko Konferencia Szeged
Bioépítészeti Konferencia Szeged
DE MK Építőmérnöki Tanszék Debrecen Hungary 2008
DE MK Építőmérnöki Tanszék Tudomány Napja Debrecen Hungary 2003
DE MK Építőmérnöki Tanszék Tudomány Napja Debrecen Hungary 2004
DE MK Építőmérnöki Tanszék Tudomány Napja Debrecen Hungary 2006
fib Ankét Budapest Hungary 2005
fib Symposium La Plata Argentina 2005
Fiber Reinforced Concrete from researvh to application Presentation 1 Budapest Hungary 1999
Fiber Reinforced Concrete from researvh to application Presentation 2 Budapest Hungary 1999
K4 Jubileumi Ülés Debrecen Hungary 2004
K4 Jubileumi Ülés Debrecen Hungary 2005
Scientific Congress on Civil Engineering SZIE YMÉTK Budapest Hungary 2008
The 1st CCC Congress on civil Engineering Gratz Austria 2006
The 3rd CCC Congress Visegrád Hungary 2007